A hazai internetes zsargonban egy ideje elterjedt a „brit tudósok” kifejezés, ami alatt azokat a kutatókat értjük, akik állandóan bombasztikus sajtóközleményekkel fárasztják a közvéleményt, miközben kutatási témájuk többnyire banális, vagy a társadalom számára nulla hasznos értéket képvisel. Most megpróbálom kicsit helyreállítani a brit tudomány presztízsét, mert egy olyan angol publikációt szeretnék ismertetni, amely nagyon szellemes módszerekkel dolgozik, a következtetéseit pedig a való életben, akár a saját kiskertünkben is jól tudjuk hasznosítani.
Miért kell olyan sok rovarölőszert használnunk, amikor a kultúrnövényekhez nagyon hasonló, természetes ökoszisztémákban élő vad növények – esetenként közvetlenül a művelt táblák mellett, „kulturált” rokonaiktól alig pár lépésnyire – alig károsodnak? Stan Finch és Rosemary Collier, a Horticulture Research International kutatói egy 2003-ban publikált cikkükben (PDF) azt állítják, hogy a válasz a talajban és a biodiverzitásban rejlik – csak éppen nem úgy, ahogy ezt általában érteni szoktuk…
Ahol növények vannak, ott rovarok is vannak
A földművelés kezdetei óta küzd az ember a terményét elpusztító kártevő rovarokkal. A 250 000 magasabb rendű növényfaj közül mintegy 30 adja az emberiség táplálékának 95%-át, és ezeket az értékes növényeket újabban, hála a modern tudománynak és vegyiparnak, nagyhatású rovarirtókkal védjük. Ennek ellenére a mezőgazdaságban a rovarkár nemhogy csökkenne, hanem növekszik. A rejtély megoldására különféle elméletek születtek az utóbbi évtizedekben.
Hogyan találják meg a rovarok a kultúrnövényeket?
A tudósok a rovaroknak egészen elképesztő képességeket tulajdonítanak: például azt, hogy nagy távolságról megérzik a táplálékul szolgáló növények illatát. Mások azt feltételezik, hogy a mindenfelé céltalanul röpködő kártevők a növények színe alapján ismerik fel a táplálékukat. Bár tudományos konszenzus sokáig nem alakult ki a kérdésben, az a tény régóta ismert, hogy ha más növényeket ültetünk a kultúrnövény mellé, azzal megnehezítjük, hogy a védendő növényre specializálódott rovarkártevők megtalálják a „terített asztalt”. Erre a jelenségre különböző magyarázatok születtek:
- a többi növény takarja a célnövényt, fizikai akadályt képez, a rovarok így nehezebben tudnak a célnövényre leszállni
- a többi növény illata elnyomja a célnövény illatát
- a célnövény a gyökerén keresztül olyan vegyi anyagokat vesz fel a szomszédos növényekből, amelyek a saját illatát megváltoztatják, ezért a kártevő már nem ismeri fel a táplálékát.
Műanyag modellek: ugyanolyan hatásosak, mint az élő növények. Kép: Finch és Collier (PDF)
Ez utóbbi feltételezést egy szellemes kísérlettel cáfolták a brit kutatók: a műanyag modellek ugyanolyan hatásosnak bizonyultak, mint a valódi növények. Tehát nem a többi növény illata, vagy a gyökérzónában átadott vegyületek okozzák a kártétel csökkenését, hanem egyszerűen a plusz zöld felület jelenléte a védendő növény környezetében.
Mindegy milyen, csak zöld legyen
Finch és Collier ezután abból a gondolatból indult ki, hogy a növényevő rovarokat az illat vonzza egy adott területre, ott azonban bármilyen zöld felületre leszállnak. Kísérletükben takarás nélküli talajon, valamint lóhere alá-vetéssel termelt káposztát hasonlítottak össze:
Káposztaültetvény lóhere alávetéssel. Kép: Finch és Collier (PDF)
Úgy találták, hogy rovarok mozgását az alábbi ábrával lehet leírni:
A rovarok landolása a káposztaföldön, I. fázis. Kép: Finch és Collier (PDF)
1. A repülő rovar megérzi a táplálékául szolgáló növény illatát és berepül a célterületre.
2. Leszáll az első útjába eső zöld felületen.
3a. Megtalálta a káposztát, siker! (Mármint a rovar szempontjából).
3b. Véletlenül egy lóherén landolt. Hát ez nem jött be.
4. Felrepül.
5., 6. Újra próbálkozik a leszállással, vagy 7. elhagyja a területet.
Ha a landolás sikeres volt, következik a művelet II. fázisa. Amikor a rovar sikeresen rátalált a káposztára, levélről levélre röppen, és egyenként gondosan megvizsgálja őket. Ha több levelet egymás után megfelelőnek ítél az utódai számára, lerakja a petéit:
A rovarok landolása a káposztaföldön, II. fázis. Kép: Finch és Collier (PDF)
Ha a káposztát csupasz föld veszi körül, a rovar az ellenőrző röpködések során nagy valószínűséggel minden egyes esetben a célnövényen fog kikötni, és beindul a petelerakás. Ha azonban valamilyen más, nem-táplálék növényen találja magát – ezt jelzik a piros nyilak a fenti ábrán –, akkor megszakítja a folyamatot, felszáll, és tovább keresi az alkalmas helyet a peték számára. Az alá-vetés, köztes vetés tehát önmagában alkalmas a rovarkártétel csökkentésére:
Rovarpeték számának alakulása káposztaföldön, lóhere alá-vetésével. Kép: Finch és Collier (PDF)
A barna csík jelképezi a kártételt csupasz talaj esetén. A zöld csíkok az egyes rovarfajták által lerakott peték számát mutatják a csupasz talajos kontrollszám százalékában, lóhere alá-vetés esetén. Legkevésbé a káposztamolyt (Plutella xylostella) zavarta meg a lóhere, de így is mintegy 40%-kal csökkent a lerakott peték száma. A legjobban a káposzta bagolylepkét (Mamestra brassicae) sikerült félrevezetni, a peték száma 95%-kal csökkent.
Kösz, hogy ilyen szépen rendben tartjátok a leszállópályák környékét – mondanák a rovarkártevők, ha beszélni tudnának. Kép: Wikimedia
Olcsó zöld felület: a gyom
A kutatók tehát arra a következtetésre jutottak, hogy a tökéletes gyomirtás valójában nem szolgálja a mezőgazdasági termelők érdekét – amit megnyernek a réven, a gyomosodás miatti terméskiesés csökkentésével, azt elveszítik a vámon, mert több lesz a rovarkártevő:
Gyakorlati szempontból a zöld felületek ingyenesen rendelkezésre állnak gyomok formájában, de sajnos a termelők ma már nem tűrik meg őket a kultúrnövények között – írják a kutatók. – A jelenleg alkalmazott „csupasz talaj” termesztési mód eszkalálja a problémáinkat azáltal, hogy segíti a rovarokat a kultúrnövény megtalálásában. Egyáltalán nem meglepő, hogy azok a termelők, akik a leghatásosabb gyomirtókat használják, arról panaszkodnak, hogy a rovarkártétel probléma egyre csak rosszabb és rosszabb lesz. Úgy gondoljuk, hogy ha némi gyomot tolerálnánk a földjeinken, kevesebb rovarirtóra és gombaölőre lenne szükség. Most a termelőknek olyan ismereteket kell átadnunk, amelyek segítségével megtalálják azt az optimális arányt a gyomok és a termesztett növények között, amelynél a rovarkártétel és a gyomok miatti terméskiesés összege a legkisebb. (Kiemelés tőlem – A. J.)
A növénytársítás működik – csak nem úgy, ahogy gondoltuk
A publikációban a szerzők érintik az organikus kertészetben használt növénytársítás kérdését is. Szerintük a népszerű társnövények (hagymafélék, körömvirág) nem kémiai anyagaik révén működnek, hanem egyszerűen azért, mert plusz zöld felületet kínálnak a védendő növény környezetében. Lényegében bármit ültethetünk helyettük, csak zöld legyen. Más kutatások viszont azt hangsúlyozzák, hogy a színes-illatos társnövények vonzzák a ragadozó rovarokat – például egyes darázsfajokat, amelyek kifejlett állapotban nektárral, lárva korukban viszont kisebb kártevő rovarokkal táplálkoznak. A hobbikertész számára tehát három aranyszabályt fogalmazhatunk meg:
- Kerüljük a csupasz talajt, annál még némi gyom is jobb. (Persze nem engedhetjük, hogy agresszív gyomok a kultúrnövényeinket elnyomják.)
- Kerüljük a monokultúrát, vegyesen ültessünk.
- A kertünk legyen rovarbarát, készítsünk rovarhotelt, ültessünk színes virágú, illatos növényeket a veteményesbe.
Rovarhotel. Kép: Természettár (készítési tanácsokkal).
A következő bejegyzésben, a konyhakerti témákat egy kicsit pihentetve, díszkertészettel fogok foglalkozni. Eltűnnek a drága tulipánok a kertből? A szomszéd néni 50 éve ültetett tulipánjai megbízhatóan virágoznak, Önnek pedig szinte évente új hagymákat kell vásárolnia? Elmondom, mi okozza a parajelenséget…
Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon is: